Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Elsős jelentkezés: 2016. március 7-8-án 8.00-tól 17.00-ig az igazgatói irodában.

2016.02.01.

TÁJÉKOZTATÓ első osztályba jelentkezés módjáról

TÁJÉKOZTATÁS-német nemzetiségi nevelés-oktatás

I. Nyilatkozat a német nemzetisági iskolai nev-okt-ban való részvételről

II. Nyilatkozat a nemzetiségi hovatartozásról

Nyilatkozat szülői felügyeleti jog gyakorlásáról

Jelentkezési lap

Kossuth körzethatárok

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

További fontos információk a 9. évfolyamra jelentkező tanulók számára

2016.02.15.

Tisztelt Szülők!

A középiskolák honlapján nézegessék, hogy mikor kell szóbelire menni a gyerekeknek! Az ideiglenes sorrendet legkésőbb március 9-ig közzéteszik a saját honlapjukon az iskolák. Ez alapján dönthetnek úgy, hogy az eredetileg megadott sorrendet megváltoztatják, és olyan iskolát tesznek előre, ahol a sorrendben jobb helyre került a gyermekük. Természetesen ez a változtatás nem kötelező, hiszen egy eredetileg is jó sorrend alapján az egymás utáni lehetőségek következnek az esélyek szerint.

...

PDF | TOVÁBB >>

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Tájékoztató a hit- és elkölcstan oktatásról

2016.02.23.

Tisztelt Szülők!

Értesítjük Önöket, hogy a 2016-2017. tanév iskolai hit- és erkölcstan oktatásának megszervezéséről 2016. március 8-án 17:00 órakor a Budapest XVII. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskolában tájékoztatót tartanak a hitoktatók.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket.

Budapest, 2016. február 22.

Vezetőség

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Tavaszi szünet

2016.03.16.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Írásbeli értesítő a 2016-2017-es tanév első évfolyamára jelentkezők számára

2016.03.23.

Tisztelt Leendő Elsős Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a jelentkezéssel kapcsolatos döntésről az írásbeli értesítést 2016. március 30-31-én 08:00-16:00-ig személyesen vehetik át a titkárságon.

Üdvözlettel:

Vezetőség

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Felhívás a tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására

2016.03.11.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 45.§ (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni...

ÉRTESÍTŐ (PDF) | TOVÁBB >>

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Iskolaelőkészítő foglalkozások

2016.03.04.

Tisztelt leendő első osztályos tanulók szülei!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy azoknak az óvodásoknak, akiket intézményünk az elsőzetes jelentkezések alapján felvenni szándékozik, előkészítő foglalkozásokat tartunk. Az alábbi időpontokban:

2016. március 31. 16:00-16:45

2016. április 7. 16:00-16:45

2016. április 14. 16:00-16:45

Az órákon az óvodások szülő nélkül vehetnek részt.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Budapest, 2016. március 4.

Vezetőség

DOCX

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Merzse-mocsár (gyalogos teljesítménytúra)

2016.04.12.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Papírgyűjtés

2016.04.05.


2016. április 11. (hétfő) 14:00-17:00 (délelőtt nincs)

2016. április 12-14. (kedd-csütörtök) 07:00-08:00

14:00-17:00

2016. április 15. (hétfő) 07:00-08:00 (elviszik a konténert)


Kérjük a tisztelt Szülőket, szíveskedjenek a kiírt időpontokat figyelemmel kísérni.

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Kötelező védőoltás

2016.03.16.

Tisztelt Szülők!

2016. április 6-án a hetedik évfolyamos tanulóink kötelező Hepatitis-B védőoltásban részesülnek.

Az oltás reggel nyolc órakor a 7. a osztály oltásával kezdődik.

Csébi András

megbízott intézményvezető

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Nemzeti Festékbolt - Jótékonysági teremfestés!

2016.03.02.

Kedves szülök, gyerekek!

Szavazatokkal támogassák/támogassátok osztálytermünk kifestését, megszépülését! Kossuth Lajos Általános Iskola, 6.b. Csak pár pillanat az egész, nekünk mégis maradandó öröm:) Szavazni az oldalon lehet, a bejegyzésre kattintva.

SZAVAZÁS

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Beiskolázásról szóló határozat

2016.04.26.

Tisztelt Szülők!

A leendő első osztályos gyermekének iskolai felvétele ügyében hozott döntésről szóló határozatot

2016. április 27-28-án 08:00-16:00 óra között veheti át a titkárságon.

Budapest, 2016. április 26.

Vezetőség

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

A leendő elsősök első szülői értekezlete

2016.05.25.

Tisztelt Szülő!

Tájékoztatjuk Önt, hogy a leendő elsősök első szülői értekezlete 2016. június 2-án (csütörtökön) 17 órakor lesz iskolánkban.

Megjelenésére feltétlenül számítunk, mert itt kaphat tájékoztatást az iskolakezdéssel kapcsolatos kérdésekről.

A diákigazolvány igényléséhez az Önkormányzat Okmányirodájában fényképet készítenek gyermekéről, erről igazoló lapot kap a szülő, melyet intézményünkbe kell behozni. Ügyintéző: Juhászné B. Ágnes.

Budapest, 2016. május 24.

Iskolavezetőség

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Újítsuk fel együtt játszótereinket!

2016.05.24.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

A Bartók Béla Alapfokú Művészeti Iskola felhívása

2016.04.27.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Fáklyás felvonulás

2016.09.12.

HAGYOMÁNYAINKHOZ HÍVEN IDÉN IS MEGRENDEZZÜK FÁKLYÁS FELVONULÁSUNKAT

ISKOLÁNK NÉVADÓJA, KOSSUTH LAJOS SZÜLETÉSÉNEK 214. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL.

IDŐPONT: 2016. SZEPTEMBER 16. PÉNTEK

GYÜLEKEZÉS 18:30

A FELVONULÁS 19:30 KÖRÜL INDUL.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK!


ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Szülői értekezletek rendje

2016.09.09.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Szülői tájékoztatás a gyógytestnevelésről

2016.09.09.

2016. szeptember 13. 16:30 14. terem


ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Szülői értekezlet

2016.08.26.

Tisztelt Szülők!

2016.09.01.-én 17:00 órakor szülői értekezletet tart a 6.a, és a 6.c osztály.

Budapest, 2016. augusztus 26.

Üdvözlettel:

Dörnerné Jakusovszky Éva és Terjék Edit

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Tudnivalók a tanévkezdésről

2016.08.17.


ÉRTESÍTŐ (PDF)


Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Nyílt nap

2016.09.21.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Önvédelem és küzdősport sportkör

2016.11.10.

PLAKÁT (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Nyílt órák az intézményünkben 2016. november 15-én

2016.11.11.

Nyílt órák az intézményünkben 2016. november 15-én:

Első évfolyam 1. óra

Ötödik évfolyam 1. és 2. óra

Intézményvezetés

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

A fogadóórák rendje intézményünkben

2016.11.10.



Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Őszi papírgyűjtés

2016.11.09.

PLAKÁT (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Szüreti bál!

2016.10.24.

MEGHÍVÓ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Rákoskerti Tornakupa 2016.

2016.12.09.

2016 december 10-én megrendezésre kerül a jubileumi 20. Rákoskerti Tornakupa.

Várható program:

08:30-tól 13:30-ig I-II. korcsoportos leány, és a I-IV. fiú csapatok versenye

13:30-tól 14:30-ig ünnepélyes megnyitó, eredményhirdetés

14:30-tól 19:00-ig ünnepélyes eredményhirdetés, a verseny zárása

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!



Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Olimpikonok délutánja

2016.11.09.

Dec.13.(PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Meghívó az 56-os nemzetőrök emlékére állítandó szoboravatásra

2016.10.24.

MEGHÍVÓ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Őszi szünet

2016.10.18.



ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Rákoskerti gyertyás felvonulás

2016.10.20.

MEGHÍVÓ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Tisztelt Szülő!

2016.10.14.

Értesítem, hogy gyermeke a hatodik osztályban a Di-Te oltásra kötelezett a 18/1998./VI.3/NM.5& és 15& rendelet alapján. Az oltás a diftéria, tetanusz emlékeztető oltása. Oltási reakció felléphet: enyhe láz, bőrpír és pici duzzanat az oltás helyén. Ezek borogatás és lázcsillapítás hatására megszűnnek. Az oltást az iskolaorvos az iskolaorvosi szobában adja be. Oltási időpont: 2016. október 26. 10:00 óra. Esetleges kérdéseire szívesen válaszolunk a 06-20-281-2071-es telefonszámon.

2016.10.13.

Nógrádi Katalin

iskolavédőnő

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Intézményi diákparlament 2016.

2016.10.14.

Október 6-án került megrendezésre az intézményi diákparlament. Az ülés sikerességét a Diákönkormányzati képviselők aktív részvétele adta. Megvitattuk a diákokat érintő tanulmányi, törvényi és épülettechnikai problémákat, ötleteket. Csébi András intézményvezető is örömmel válaszolt a felmerülő kérdésekre.

Hamar Pál

KÉPGALÉRIA

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Tisztelt szülők!

2016.10.04.

Az iskolapszhihológus október 31-e helyett október 7-én tart ügyeletet.

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Az aradi vértanúk kivégzésének 167. évfordulója

2016.10.04.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Kötelező védőoltások a tanév során

2016.09.21.

Kötelező védőoltások a tanév során:

6. évfolyam:

október 26-án 10:00 órától DITE oltás

7. évfolyam:

szeptember 28-án 8:00 órától Engerix oltás

október 26-án 8:00 órától HPV oltás lányoknak


Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Fogászati szűrés

2016.09.21.



ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Foci edzés

2016.09.13.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Kerületi Iskolatenisz Program

2016.09.02.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Szivacskézilabda foglalkozások az iskolánkban

2016.08.31.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Tájékoztatás a méhnyakrák elleni védőoltásról

2016.08.23.

Tisztelt Szülő, Gondviselő!

Ezúton tájékoztatom Önt arról, hogy a méhnyakrák megelőzése céljából a humán papillomavírus (a továbbiakban: HPV) elleni védőoltás 2014. évtől bekerült a magyar védőoltási rendszerbe...

RÉSZLETES ÉRTESÍTŐ ÉS NYILATKOZAT : (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Tankönyvellátási tudnivalók

2016.08.17.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Álláspályázat

2016.07.22.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti XVII. Tankerülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az alábbi munkakörbe:

napközis tanító(PDF)

ének - bármely szakos tanár (PDF)

Budapest, 2016. július 22.

Iskolavezetőség

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Álláspályázat

2016.07.07.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti XVII. Tankerülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az alábbi munkakörbe:

matematika ­ bármely szakos tanár (PDF)

Budapest, 2016. július 7.

Iskolavezetőség

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Tisztelt Szülők!

2016.06.28.

Tájékoztatom önöket, hogy a szeptember hóra vonatkozó ebédbefizetés időpontjai:

Időszak:

szeptember 01- 30 (22 nap)

Befizetés ideje:

2016. augusztus 10. (szerda) 10 – 16 óráig

2016. augusztus 11. (csütörtök) 8 – 16 óráig

Pótbefizetés ideje:

2016. augusztus 18. (csütörtök) 8 – 15 óráig

2016. augusztus 24. (szerda) 8 – 15 óráig

Budapest, 2016. június 28.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

A nyári ügyelet rendje

2016.06.17.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Merzse-mocsár 20 és 10 éjszakai gyalogos túra

2016.06.17.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Lecsófőző verseny

2016.06.17.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Alsós könyvnapi vetélkedő

2016.06.14.

Június 6-án ismét megrendeztük a könyvnapi vetélkedőt a 3-4. osztályos gyerekeknek. Ebben a tanévben Móra Ferenc: A rab ember fiai című regényt olvasták el, és csapatokat szervezve készültek a versenyre. Előzetes feladatként jelmezeket, kitűzőt, menetlevelet, csatakiáltást készítettek, majd állomásokon áthaladva különböző játékos feladatokat oldottak meg. Válaszoltak kérdésekre, idézeteket kellett felismerni, helyszíneket azonosítottak, állításokat igazzá tettek, kitalálták melyik szereplő adhatta fel a hirdetéseket és az Activity szabályai szerint szavakat találtak ki.

A verseny nagyon jó hangulatban telt, a 3-4. -esek vidáman vették az akadályokat.

Helyezések:

I. Murmucok 3.a

II. Sárvár védelmezői 4.c

III. Rongyosok 3.a


KÉPGALÉRIA

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Tisztelt Szülők, Kedves Távozó Diákok!

2016.06.06.

Az oktatási igazolványokról szóló 362/2011. (XII.30.) Kormányrendelet távozó tanulókkal kapcsolatos 21.§ (3) bekezdése szerint a tanuló jogviszony lezárásakor a tanuló diákigazolványát be kell vonni.

Leadáskor a titkárságon kiállításra kerül egy ideiglenes diákigazolvány. Az igazolás érvényességi ideje a jogviszony I. félév végén történő megszűnése esetében március 31., a jogviszony II. félévben történő megszűnése esetében október 31.

Köszönjük az együttműködést, további jó tanulást és sok sikert kívánunk!

Budapest, 2016. június 8.

Vezetőség

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Ballagási ünnepség

2016.06.06.

Tisztelt Szülők!

A Kossuth Lajos Általános Iskola 2016. június 10-én, pénteken tartja a búcsúzó 8.-osok ballagási ünnepségét.

A ballagókat 15:45-re várjuk, az utolsó osztályfőnöki órájuk 16:00-kor kezdődik. 16:40-16:55-ig adhatják át Önök, illetve vendégeik a virágokat. Az iskola főbejáratán csak ebben az időpontban közlekedhetnek. Ekkor van lehetőség fotózásra is, ezen kívül fényképezni annak az osztályonként öt szülőnek van lehetősége, akik ebből a célból előzetesen leadták igényüket! Ezt követően, kérjük, hagyják el az épületet! 17:00-kor kezdődik a ballagás. A nyolcadikosok végigjárják az alsós és felsős tantermeket, elbúcsúznak diáktársaiktól, pedagógusaiktól. A Nyomdász utcai kapun lépnek ki az utcára, majd az iskola előtti járdán vonulnak végig, s a nagykapun ballagnak le az udvarra. Ez idő alatt ugyancsak átadhatják a virágokat. Az ünnepség az udvaron folytatódik, illetve itt is ér véget.

Eső esetén a tornateremben tartjuk az ünnepséget, Önök és vendégeik a Nyomdász utcai kapun léphetnek be.

Iskolánkban évtizedek óta ez a rendje a ballagásnak. Kérjük Önöket, hogy minderről tájékoztassák meghívott vendégeiket is! Mindannyiunknak fontos ünnep a ballagás, nem szeretnénk elrontani ennek a meghitt búcsúzásnak a hangulatát felesleges vitatkozással, ami sokszor a tájékozatlanságból fakad.

Tisztelettel várjuk Önöket a ballagási ünnepségünkre!


Rákoskert, 2016. június 6.

Iskolavezetőség

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Iskolánk testnevelő munkaközösségének újabb sikerei

2016.05.31.

A labdarúgók nagyon szép országos második helye után itt az újabb siker.

Tanulóink ismét arattak a Kőrőshegyi XVI. Balaton Kupán. I.II.III. helyezéseket hoztak el csapatkategóriában.



Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Kerületi Iskolatenisz Program

2016.05.30.

ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Álláspályázat

2016.05.30.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti XVII. Tankerülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az alábbi munkakörökbe:

angol - bármely szakos tanár (PDF)

fejlesztő pedagógus, általános iskolai tanító vagy tanár (PDF)

matematika - bármely szakos tanár (PDF)

matematika - rajz szakos tanár (PDF)

rajz szakos tanár (PDF)


Budapest, 2016. május 30.

Iskolavezetőség

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Észbontogató vetélkedő, és Agyafúrtak verseny

2016.05.13.

Alsós munkaközösségünk hitvallása, hogy a tehetséges tanulókat a tanórákon kívül is fejleszteni kell.

Ezért hagyományainkhoz híven idén is megszerveztük az Agyafúrtak versenyt a II-IV évfolyamon, és az első évfolyamon, az Észbontogató vetélkedőt.

A gyerekek matematikai tudásukat illetve logikai, gondolkodási képességűket mérték össze.

Minden versenyzőnknek gratulálunk.



Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Tudnivalók az Újlak Általános, Német Nemzetiségi és Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolában megrendezésre kerülő nyári napközis táborról

2016.04.27.

Tisztelt Szülők!

A 2015/2016. tanévben a Nyári Napközis Tábort az Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolában tartjuk. (1173 Budapest, Újlak u. 110.).

A tábor 2016. június 20. és augusztus 12. között várja az 1- 6. osztályos gyerekeket.

RÉSZLETES ÉRTESÍTŐ: (PDF) | (DOC)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Továbbtanulás

2016.03.11.

Tisztelt Szülők!

A középiskolák honlapján nézegessék, hogy mikor kell szóbelire menni a gyerekeknek! Az ideiglenes sorrendet legkésőbb március 9-ig közzéteszik a saját honlapjukon az iskolák. Ez alapján dönthetnek úgy, hogy az eredetileg megadott sorrendet megváltoztatják, és olyan iskolát tesznek előre, ahol a sorrendben jobb helyre került a gyermekük. Természetesen ez a változtatás nem kötelező, hiszen egy eredetileg is jó sorrend alapján az egymás utáni lehetőségek következnek az esélyek szerint...

TOVÁBB >>

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Nyári foci tábor

2016.03.10.

Tisztelt Szülők!

Elindult a nyári foci táborra való jelentkezés.

Norbi bácsi és Dani bácsi

PLAKÁT (PDF) | TOVÁBB >>

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Kerékpáros sporttábor

2016.03.07.

Tisztelt Szülők!

Elindult a nyári Zamárdi táborra való jelentkezés.

Csébi András, Hamar Pál és Kiss Dániel

PLAKÁT (PDF) + JELENTKEZÉSI LAP (DOCX) | TOVÁBB >>

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Nyári balatoni tábor

2016.03.07.

Tisztelt Szülők!

Elindult a nyári balatonszárszói táborra való jelentkezés.

Ilonka néni, Pali bácsi és Dani bácsi

PLAKÁT (PDF) | JELENTKEZÉSI LAP (DOCX) | TOVÁBB >>

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Kézműves tábor

2016.03.03.

Kedves Szülők, Gyerekek!

Ebben a tanévben is meghirdetjük nyári táborunkat, idén Tápiógyörgyére.

Időpont: 2016. aug. 15-től 19-ig /5 nap, 4 éjszaka/

PDF | DOCX | TOVÁBB >>

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Kerületi alsós szavalóverseny - eredmények 2016.02.18.

2016.02.19.

Évfolyam: Eredmény: Név: Szerző, cím: Iskola Felkészítő
1. Oláh Botond Kós Nóra: Az én versem versmondó versenyre Zrínyi Hajnalné Farkas Erzsébet
I. évfolyam 2. Hidasi Máté Kovács Barbara:                      A csacsi Podmaniczky Tutkovics Csabáné
3. Epres Anita Juhász Magda: Hová lett az ellenőrző? Szabadság sugárút Ambrus Istvánné
1. Cseh Flóra Kovács Barbara: Ma rossz leszek Pál Apostol Szalai Katalin
II. évfolyam 2. Apró Bence Juhász Magda:             Álomhajó Zrínyi Bothné Kása Erika
3. Farkas Réka Romhányi József:          Nyúliskola Podmaniczky Tizedes Istvánné
1. Makranczi Lili Vesztergom Andrea: Csakazértis kislegény Zrínyi Marosi Józsefné
III. évfolyam 2. Ormos Katica Kányádi Sándor:                    Az okos kos Gregor Szeifner Judit
3. Tóth Bernát Varró Dániel: Tanács a televíziózással kapcsolatban Újlak Zimány Boglárka
1. Zsolnai Barnabás Alföldi Géza: Csak a gyökér kitartson Diadal Szilvási Ildikó
IV. évfolyam 2. Kovács Panka Romhányi József: A becsípett bolha Szabadság sugárút Töröcsik Zoltánné
3. Farkas Flóra Varró Dániel:                  Egyhangú ringató Podmaniczky Székelyhidi Tünde


Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Angol Házi Verseny

2016.02.03.

2016 január 28-án megrendeztük iskolánkban az Angol Házi Versenyt.

TOVÁBB >>



Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Alsós házi szavalóverseny

2016.01.29.

Január 28-án megrendeztük iskolánkban az alsós házi szavalóversenyt.

TOVÁBB >>

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Szülői értekezletek rendje

2016.01.27.

Tisztelt Szülők!

Információk a februári szülői értekezletek rendjéről.

PDF | TÁBLÁZAT

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Változás

2016.01.26.

Tisztelt Szülők!

A februári ebédbefizetés időpontjában változás történt!

PDF | EBÉDBEFIZETÉS

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Fontos tudnivalók a központi írásbeli felvételi vizsgához, és a beiskolázáshoz a 8. évfolyamnak

2016.01.18.

Tisztelt Szülők, és Végzős Diákjaink!

2016. január 16-án kezdődnek a középfokú iskolák felvételi eljárásának központi írásbeli felvételi vizsgái.

forrás: OKTATAS.HU | Dokumentum letöltése (pdf)

Az alábbi elérhetőségeken találnak középiskolai rangsorokat, választhatnak kerületenként, legjobbnak rangsorolt iskolákat, stb.

budapesti gimnáziumok listája (felvizsga.shp.hu)

budapesti gimnáziumok listája (iskolaklistaja.eu)

budapesti gimnáziumok listája (kozepiskola-budapest.lap.hu)

budapesti gimnáziumok listája (eduline.hu)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Felvételi értesítők, nyílt napok

2016.01.18.

Tisztelt Szülők, és Végzős Diákjaink!

Az alábbi linken elérhetőek az iskolánkba érkezett felvételikkel, és nyílt napokkal kapcsolatos szórólapok.

FELVÉTELI ÉRTESÍTŐK

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Téli szünet

2016.12.12.



ÉRTESÍTŐ (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Téli rajzverseny

2016.12.21.

Díjazásra kerültek a Diákönkormányzat által meghirdetett rajzversenyre beérkezett művek. A verseny témája a tél és a karácsony volt.

Köszönjük a rengeteg művet, és gratulálunk a helyezetteknek!

TOVÁBB A RAJZOKHOZ>>

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Olimpikonok délutánja

2016.12.16.

Jan.10.(PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Sítábor 2017. Kokava

2016.12.16.

Kedves Szülők!

Veszélyben a, 2017. februári sítáborunk. Nagyon kevés az eddigi jelentkezőnk és csak megfelelő gyermeklétszám esetén (30-35 fő) mehetünk el.

A pálya, ahová járunk ideális tanulópálya, tehát még a legkisebbeknek is való!

Az eddigi 20 év tapasztalatai szerint a teljesen kezdő gyerekek és felnőttek is stabil tudást tudtak keresni a tábor 5-6 napja alatt.

Jelentkezési határidő korlátlan, kérjük engedjék gyermekeiket, jöjjenek velünk minél többen!

Üdvözlettel:

Panni néni és Laci bácsi

JELENTKEZÉSI LAP: (DOC) | (PDF)


Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Olimpikonok Délutánja: Osváth Richárd

2016.12.16.

Az Olimpikonok Délutánja rendezvénysorozatunk második vendége Osváth Richárd kerekesszékes vívó volt. A riói élmények mellett beszélt nekünk a gyermekkori emlékekről, és az érzésről, ami hatalmába kerítette az első edzéseken.

A Rióban kétszeres ezüstérmes paralimpikonra ismételten több száz gyerkőc volt kíváncsi. Az eseményről senki sem ment haza üres kézzel, mindenkinek sikerült egy-egy aláírást szerezni a vívótól, aki közszemlére tette a két ezüstérmét is.

A folytatás JANUÁR 10-én (kedden) lesz, amikor Kovács Zsófia többszörös mesterfokú országos bajnok, világkupa-győztes tornász és edzője, Trenka János látogatnak el hozzánk.

KÉPGALÉRIA

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Idősek karácsonya

2016.12.16.

December 14-én karácsonyi műsorral kedveskedett a 3.c osztály az időseknek a Rákoskerti Művelődési Házban.

KÉPGALÉRIA | VIDEOGALÉRIA


Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy iskolánkban az alábbiakban felsorolt egyházak tartanak hit- és erkölcstan oktatást:

2016.03.31.

Magyar Katolikus Egyház Telefon:
Budapest Rákoscsaba-Újtelepi Szt. Erzsébet Plébánia
1171 Budapest, Szabadság sugárút 39.
Szőke Lajos plébános 06-1-258-4074
Agárdiné Kálnási Éva hitoktató 06-20-361-1642
Szilvási Zalán hitoktató 06-30-244-8074
Magyarországi Református Egyház
Budapest Rákoscsabai Református Egyházközség
1171 Budapest, Rákoscsaba u. 2.
Dr. Füzesi Zoltán lelkipásztor 06-1-257-7356
Séra Erzsébet hitoktató 06-30-326-7136
Keenan-Ródé Magdolna hitoktató 06-30-575-2340
Magyarországi Evangélikus Egyház
Rákoskeresztúri Evangélikus Egyházközség
1173 Budapest, Bakancsos u. 2. 06-1-256-4224
Nagyné Szeker Éva lelkipásztor - hitoktató 06-20-824-8021
Molnárné Kiss Anikó 06-20-387-2153
HIT gyülekezete
1103 Budapest, Gyömrői út 69.
Németh Sándor vezető lelkész
Petrai Mária hitoktató 06-20-582-7411


Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

A MAZSIHISZ Oktatási Osztályának tájékoztatása

2016.02.25.

Tisztelt Szülők!

A MAZSIHISZ Oktatási Osztályától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a hit- és erkölcstan oktatás megszervezésével kapcsolatosan tartandó előadás megtartására nem tudnak eljutni minden intézménybe, lesz olyan intézmény, ahol a személyes megjelenés nem biztosítható.

Ezért egy tájékoztató levelet állítottak össze, melyet az alábbiakban olvashatnak.

Vezetőség

TÁJÉKOZTATÓ LEVÉL (PDF)

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Álláspályázat

2016.12.05.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti XVII. Tankerülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az alábbi munkakörbe:

matematika ­ bármely szakos tanár (PDF)

Budapest, 2016. december 5.

Iskolavezetőség

Budapest XVII. Kerületi KOSSUTH LAJOS Általános Iskola

Álláspályázat

2016.10.20.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapesti XVII. Tankerülete a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet az alábbi munkakörbe:

angol ­ bármely szakos tanár (PDF)

Budapest, 2016. október 20.

Iskolavezetőség